Szervező a Szatmári Híd Egyesület
A HÍD Egyesület alapítóit az a szándék vezérelte, hogy az egyesület - működésével - elősegítse a magyarságtudat erősítését, a nemzeti önbecsülés visszaszerzését, egy pozitív jövőkép kialakítását. Ennek szellemében alapították szatmárnémeti fiatalok a HÍD Egyesületet 2003 márciusában.
A HÍD Egyesület legfőbb célja a nemzettudat erősítése. Emellett feladata az anyanyelvi oktatás bátorítása és segítése, a magyar közösségeket ért jogsérelmek orvoslása és a sérelmek nyilvános bemutatása.Továbbá célunk szoros kapcsolat kialakítása más- nemzetünkért tenni akaró- szervezetekkel, illetve a történelmi egyházainkkal.
Az egyesület nem akarja a mások által vállalt feladatokat átvenni, inkább "hiánypótló" szervezetként szeretne működni.
Működési területének elsősorban a Partiumot jelölte meg, de - nevéből is adódóan - híd szeretne lenni az anyaország és az elcsatolt országrészek magyarjai között.
2009 © Szatmári Híd Egyesület ... Minden jog fenntartva.
A rendezvény fővédnökei:
Mádl Ferenc - volt köztársasági elnök Tőkés László - Európa Parlamenti képviselő
A szervező csapat vezetői:
Krakkó Rudolf - a Híd Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője-programfelelőse
Frigyesy Ágnes - médiafőnök Vékony Zsolt - programfelelős és sajtószóvivő
Varga Bernadett - a gyermekprogramok felelőse Biztonsági felelősök: Draveczky Timea és Szücs Szilárd